HFC U10: Több frontos helytállás a hétvégén
Nagyon ügyesen szerepelt U10-es csapatunk a Régiós Bozsik Torna legutóbbi fordulójában, hazai pályán. Az Interliga hétvégi fordulója most kevésbé lett veretes.
Végre kijött a lépés, a Honvéd otthonában nyertünk
A Budapest Honvéd II-es csapatával játszott bajnoki meccset vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata. Hetek óta tartó nyeretlenséget követően szerzett három pontot a gárda.
Otthon tartotta a pontokat a Szolnok
Az U16-os leány bajnokságban szereplő csapatunk Szolnok lépett pályára vasárnap.
HFC U12-U13: Baján járt a csapat
A Hódmezővásárhelyi FC U12-es és U13-as csapata vasárnap Baján játszottak bajnoki meccseket.
Női U18: Nem bírtunk a Bordánnyal
A bajnoki címre is esélyes Bordánnyal játszotta hétvégi bajnoki meccsét a Hódmezővásárhelyi FC Női U18-as csapata.
Három pontot szereztünk Röszkén
Zsinórban negyedik győzelmét könyvelhette el a hétvégén a megyei I. osztályú bajnokságban játszó felnőtt csapatunk.
Két meccs, három pont Mórahalmon
A hétvégén Mórahalmon folytatódott a HFC U17-es és U19-es csapatainak a bajnokság.
HFC U14-U15: Nem bírtunk az Orosházával
A Hódmezővásárhelyi FC U14-es és U15-ös csapata is Orosházán vendégeskedett az elmúlt héten, pontokat sajnos nem sikerült szereznie a mieinknek.
NB III: A SZEOL vitte a pontokat
Újabb mérkőzésen maradtunk pont nélkül az NB III-ban, ez alkalommal egy tizenegyes gól okozta a vesztünket.