Utánpótlás szinten a másodosztály a cél
Nyáron átszervezték a hazai utánpótlás bajnokságokat, ennek okán fiataljaink az országos harmadosztály küzdelmeiben lesznek érdekeltek. A cél viszont egyértelmű: visszajutni a második vonalba.
Nem zárult tökéletesen a felkészülés
Szombaton utolsó felkészülési mérkőzősét vívta az NB III-ra készülő felnőtt csapatunk. Tóth Józsefék a Bács-Kiskun megyei bajnok Kiskunfélegyházával csaptak össze, a győzelem ez alkalommal nem…
Szilágyi Norbert: „A csapatjáték lehet az erősségünk”
Hamarosan kezdődik az új szezon a Hódmezővásárhelyi FC számára. A felkészülésről, az edzőmérkőzésekről csapatunk játékosával, Szilágyi Norberttel váltottunk pár szót. “A felkészülési munka nagy részét…
Nem sikerült győzni a Mórahalom ellen
Fontos felkészülési meccset játszott szerdán a HFC felnőtt csapata. A szintén NB III Közép csoportjára készülő Mórahalom gárdáját fogadtuk. Ez alkalommal nem ment tökéletesen a…
Megvan a megyei csapatunk sorsolása
Sorsoltak a megyei I. osztályban. Az előző szezonban a megye kettőt megnyerő csapatunk a soron következő szezonban a megyei élvonalban indul. A Szentesi Kinizsi ellen…
Bemutatkoznak újoncaink: Alex Rajmund
A Puskás Akadémián nevelkedett, majd a Videotonnál is játszott Alex Rajmund, aki most Tiszakécskéről érkezik Hódmezővásárhelyre. A villámgyors szélsőnk HFC-s pályafutása azonban nem indult egy…
Nem volt az év meccse, de nyertünk
Szombaton délelőtt a Békés megyei I. osztályban szereplő Mezőhegyes otthonába látogattak az NB III Közép csoportjára készülő játékosaink. A 2-2-es döntetlent hozó első 45 perc…
Bemutatkoznak újoncaink: Szabó Marcell
Balatonfüredről költözik vissza a régióba Szabó Marcell. A 22 éves játékos kapusként lehet jelen csapatunk életében. Az előző szezonban az NB III Nyugati csoportjában szereplő…
Békés megye bajnokát vertük
Szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszott az NB III-as bajnokságra készülő csapatunk. Ez alkalommal a frissen feljutott Méhkerék gárdáját fogadtuk. Szabó II. Dávid, Bartyik Norbert és…
Bemutatkoznak újoncaink: Puskás Zoltán
Az NB III Középcsoportját megnyerő Kozármislenytől érkezik Vásárhelyre Puskás Zoltán. A csatárposzton tevékenykedő játékos kvázi hazaérkezik, hiszen szegvári kötödésű. A Csongrád elleni felkészülési meccsen elől…