Ismét Dabasra utazunk
Újra Dabason szerepel felnőtt NB III-as csapatunk. Szabó Dávidék ez alkalommal a Dabas-Gyónnal csapnak össze. Az elmúlt meccsek pedig étvágyat csináltak a pontszerzéshez.
Startolt az U15-ös lányok szezonja is
Az U15-ös leány csapatunk is megkezdte a tavaszi szezonját. A vásárhelyi lányok Ruzsán indították a 2017-es évet.
A kötelező győzelmek a legnehezebbek
Az elmúlt héten U17-es csapatunk is hétközi bajnokit játszott. A Mórahalom vendégeként sikerült megszerezni a három pontot, azonban a találkozó közel sem volt sétagalopp.
Hatot vágtunk a Kisteleknek
Vasárnap első hazai bajnoki meccsünket vívtuk a megyei I. osztályban. A Kisteleki TE érkezett hozzánk, a pontokat jó játékkal és gólokkal sikerült itthon tartanunk.
Hátrányból sikerült nyerni
A Dunaharaszti MTK vendégeként léptünk pályára vasárnap az NB III-as bajnokságban. Hamar hátrányba kerültünk, ám végül összejött a fordítás és újabb pontokkal gazdagodtunk.
A héten sem hibázott az U19
Újabb héten van túl U19-es csapatunk. A gárda sem a kiemelt bajnokságban, sem a megyei küzdelemsorozatban nem hibázott.
Dunaharaszti a célállomás
A hétvégén a Dunaharaszti MTK ellen folytatja felnőtt csapatunk az NB III-as bajnoki szereplést. A cél egyértelműen az újabb pontszerzés.
Két meccs, egy pont
Március elején U14-es és U15-ös csapataink is megkezdték a bajnokságot. Dezső Ferenc fiai az első tavaszi fordulóban Gyulán vendégszerepeltek.
Döntetlennel kezdődött a tavasz is a megye egyben
Ahogy ősszel úgy most is döntetlent játszottunk a megyei I. osztályban a Szentesi Kinizsivel. A mieink gólját ez alkalommal Bartyik Roland szerezte meg.
Küzdős meccsen, de megvan az U17-es győzelem
A DAFC Szeged csapatával játszott bajnoki mérkőzést az NB III-ban szereplő U17-es csapatunk. Jenei Péter fiai nem játszottak tökéletesen, de sikerült megszerezniük a három pontot.