Hazai pályán kezdünk a megyében
Hazai pályán kezdi meg szereplését a 2017-2018-as szezonban a megyei I. osztályban szereplő Hódmezővásárhelyi FC II. Az alapos újításon átesett gárda a Deszk ellen kezd…
Így alakul az NB III-as szezonunk
Augusztus 12-én rajtolnak az országos NB III-as felnőtt bajnokságok. A Hódmezővásárhelyi FC Dunaújvárosban kezdi meg a meccsek sorát, a csapat ősszel 16 csörtét vívhat.
Vertük az FK 1899 Szegedet
Újabb felkészülési mérkőzésen vizsgázott jól a megyei élvonalra készülő HFC II. Ez alkalommal a bajnokságban is ellenfélnek számító FK 1899 Szegeddel játszottunk.
Gólzápor a forróságban
Szombat délelőtt a Kiskundorozsma megyei élvonalban szereplő csapata ellen zártuk felkészülési meccseink sorát. A kíméletlen forróságban zajló meccsen 11 gólos győzelmet aratott csapatunk.
Keletiből a Közép csoportba
A hamarosan kezdődő 2017-2018-as NB III-as szezontól Prasler Thomas is a vásárhelyi labdarúgó csapatot erősíti. Az erdélyi születésű játékos több mint 20 évet élt Németországban,…
Csongrádon járt a megyei csapatunk
A Csongrád elleni felkészülési mérkőzéssel folytatódott a HFC II. programja szerdán. Vinnai István és Bacsa Zsolt tanítványai ugyan vereséget szenvedtek, de szervezett és jó játékkal…
Döntetlen a Kiskunfélegyháza ellen
Rosszul sikerült első félidő után, óvatos feltámadás jellemezte a HFC játékát a Kiskunfélegyházi Honvéd TK elleni felkészülési mérkőzésen.
Északról délre
A miskolci születésű Faggyas Milán négy éves korában kezdett futballozni a Diósgyőr színeiben, ahol aztán 16 évesen a klub legfiatalabb játékosaként az NB I-ben is…
A kapitányt követve érkezett
Somogy megyéből tette át székhelyét Csongrád megyébe, Hódmezővásárhelyre Laczkó Dávid. Az előző szezonban a megyei bajnok Balatonlellét erősítette és házi gólkirály lett, 21 gólt vágott…
Szűk győzelem a Mórahalom ellen
Szombaton a Mórahalom elleni találkozóval folytatódott a felkészülés NB III-as felnőtt csapatunk számára. A végén 2-1-re tudtunk győzni, igaz a sikerhez egy mórahalmi öngólra is…