Kategória: Híreink
HFC U13: Megvan az első győzelem
Október 1-én megszerezte első bajnoki győzelmét a Karcag ellen a HFC U13-as csapata.
Szöglet utáni gól döntött a három pontról
Kevés helyzetet hozott a Hódmezővásárhely – Kozármisleny összecsapás az NB III-ban, a három pont sorsáról egy pontrúgás utáni találat döntött.
Pontszerzés a megyei U17-es bajnokságban
A megyei U17-es bajnokságban a korosztálynál két évvel fiatalabb csapattal indultunk, ám az elvégzett munka hétről-hétre látszik a csapaton, ráadásul a hétvégén mindez pontszerzésben is…
Bata: „Együtt küzdve kell hajtanunk”
Vasárnap 15 órától újabb hazai mérkőzést játszik a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapata. Ez alkalommal a Kozármisleny érkezik a városi stadionban, amely csapat az…
HFC U12: Továbbra is hibátlanok a fiúk!
Háromból három továbbra is remekül szerepel U12-es csapatunk a kiemelt bajnokságban.
HFC U14: Nem bírtunk a listavezetővel
A bajnokságban kiváló formában kezdő Kecskeméttel játszott a II. osztályban szereplő U14-es csapatunk, sajnos nem volt esélyünk a pontszerzésre.
Szinte minden csapatunk itthon játszik a hétvégén
Ezen a hétvégén is pályán a Hódmezővásárhelyi FC csapatai. Ráadásul a lépés úgy jött ki, hogy a korosztályok javarésze hazai pályán játszik.
HFC U19: Három gól is kevés volt a pontszerzéshez
U19-eseink Tiszakécskén folytatták a bajnokságot, a felek szoros meccset játszottak, ahol végül a hazaiak szerezték meg a pontokat.
HFC U17: Tiszakécskén sem jöttek a pontok
Habár úgy tűnt van sanszunk a pontszerzésre, sajnos Tiszakécskén sem tört meg a jég, továbbra is nyeretlenek U17-eseink.
HFC U13: Igazán sűrű volt a hétvége
A HFC U13-asai két meccsen és a Bozsik-programban is érdekeltek voltak a hétvégén.