Kategória: Híreink
Döntetlen a SZEOL SC ellen
Szerdán második felkészülési mérkőzését játszotta a Hódmezővásárhelyi FC. Csapatunk az NB II-be frissen feljutó SZEOL SC-vel mérhette össze tudását. A felek nem bírtak egymással, végül…
A SZEOL SC érkezik a városi stadionba
Szerdán második felkészülési mérkőzését játssza a HFC NB III-ra készülő felnőtt csapata. Ez alkalommal az NB II-es tagságot kivívó SZEOL SC lesz csapatunk ellenfele. Az…
Bartyik Norbert: „Napról-napra javul a csapat”
Az elmúlt héten megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Hódmezővásárhelyi FC. Az első felkészülési meccsről, az új szezonnal kapcsolatos várakozásokról Bartyik Norbertet kérdeztük.
Ismét az NB III Közép csoportjában játszhatunk
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága kialakította az NB III-as csoportbeosztásokat. Ennek értelmében a felnőtt csapatunk a következő szezonban is az NB III Közép csoportjában indulhat.
Startolt focitáborunk II. turnusa
Július 4-én, hétfőn megkezdődött a Hódmezővásárhelyi FC focitáborának második turnusa. 49 gyermek indította a hetet létesítményünkben, ahol játékos feladatokon és helyi bajnokságokon vehettek részt. Egyesületünk…
Dobogón végzett a HFC U15-ös és U14-es csapata
Az NB II-es bajnokság Dél-Kelet csoprtjának U15-ös és U14-es korosztályában is szép sikereket értek el a vásárhelyi fiatalok. A HFC U15-ös csapata az őszi szezon…
Focitábor a városi stadionban
A korábbi évek sikerei után idén is megrendezésre kerül a Hódmezővásárhelyi Futball Club szervezésében a nyári focitábor a városi stadionban, ahol a résztvevők minden nap…
Munkába lendült a HFC
Keménynek ígérkező szezon előtt áll az NB III-ban szereplő Hódmezővásárhelyi FC: a harmadik ligában a bent maradás az előző idény utolsó fordulójában bebiztosító gárdának a…
Véget ért egy álom
A magyar labdarúgó-válogatott élvezetes, sokáig nyílt mérkőzésen 4–0-s vereséget szenvedett Belgiumtól a franciaországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.
EB: Gálameccs Portugália ellen
A magyar labdarúgó-válogatott 3–3-as döntetlent játszott Portugáliával a franciaországi Eb-n, ezzel megnyerte az F-csoportot. A mieink vasárnap 21 órától, Toulouse-ban játszanak a nyolcaddöntőben, Belgiummal.