Kategória: Híreink
A feljutás a terv az utánpótlás bajnokságban
Az idei év átszervezéseinek köszönhetően az előző kiírásban dobogón végzett U19-es és U17-es csapatunk egy osztállyal alacsonyabb szinten, az NB III-ban indulhat. Ennek okán a…
Fedett lelátó építése a cél
Az elmúlt 5-6 évben is rendkívüli módon fejlődött egyesületünk létesítménye. A fejlesztések pedig a tervek szerint a jövőben is folytatódnak. Új beléptető kaput és fedett…
Szilágyié a szezon első gólja
Ahogy az elmúlt szezonban úgy most is Szilágyi Norbert volt az, aki megkezdte a gólgyártást a Hódmezővásárhelyi FC színeiben. Játékosunk tavaly is a Békéscsaba II….
Három ponttal indult a szezon
Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is egy Békéscsaba elleni sikerrel indult a szezon az NB III-ban szereplő felnőtt csapatunk számára. Szilágyi Norbert góljával sikerült…
Indul a bajnokság, érkezik a Békéscsaba II.
Augusztus 7-én startolnak az NB III-as küzdelmek. Felnőtt csapatunk a Közép csoportban kezdi meg a bajnokságot, hazai pályán fogadjuk a Békéscsaba II-es csapatát, vasárnap 17:30-tól.
A hétvégi várakozásról vallanak újoncaink
A hétvégén induló NB III-as szezonnal kapcsolatban néhány új játékosunk beszélt a várakozásokról.
A bérlet- és jegyárakról
A 2016/17-es idényben klubunk szezonbérletével az NB III-as csapatunk és a megyei I. osztályban szereplő gárdánk mérkőzései is látogathatóak. A jegyek árakról bővebben a kattintás…
HFC TV a Vásárhelyi Televízióban
Csütörtökön indul a HFC TV műsora a Vásárhelyi Televízióban. Egy kis strandfocival és a felnőtt csapattal, fókuszban a hétvégi bajnoki rajttal.
A hétvégén indul az NB III-as szezon
Szinte csak úgy elröppent a felkészülés elmúlt néhány hete. A hétvégén felnőtt csapatunk már az NB III Közép csoportjában bizonyíthat. Az elvárásokról és a várakozásokról…
Készül a szezonra a megyeegyes gárdánk is!
Az elmúlt hetekben a Csongrád megyei I. osztályú bajnokságra készülő gárdánk is megkezdte a felkészülést. A fiúk már túl vannak egy a Székkutas elleni edzőmeccsen…