Kategória: Híreink
Női felnőtt csapatunk is megkezdte a bajnokságot
Az elmúlt hétvégén a megyei női felnőtt bajnokságban szereplő csapatunk is megkezdte a tavaszt. A lányok az L-IT-SZEAC ellen szenvedtek vereséget.
Pontot mentettünk a Méhkerék ellen
Ahogy arra számítani lehetett nem játszottunk könnyű mérkőzést a kiesés ellen küzdő Méhkeréki SE ellen. A hétvégi bajnokin kis híján elszenvedtük első tavaszi vereségünket, ám…
Ikszeltünk a Dorozsmával
Szombaton a Kiskundorozsma csapatával mérkőztünk a megyei élvonalban. A vezetést sikerült megszereznünk, ugyanakkor nem játszottunk tökéletesen, így pontokat nem, csak pontot tudtunk szerezni.
Felemás eredmények a korosztályosoknál
Csütörtökön hazai pályán vívtak bajnoki mérkőzést a III. osztályban szereplő U17-es és U-19-es csapataink. A végeredmény felemás lett, a fiatalabbak nem tudtak nyerni, míg az…
A Méhkerék érkezik Vásárhelyre
A Méhkeréki SE csapatával játszunk bajnoki mérkőzést március 26-án, vasárnap a városi stadionban. Szilágyi Norberték továbbra is őriznék veretlenségüket, a papírforma mellettünk szól.
Imponáló győzelmek a Mórahalom ellen
A II. osztályban érdekelt U14-es és U15-ös csapataink legutóbbi hazai pályán játszottak bajnoki mérkőzést a Mórahalom ellen. Dezső Ferenc tanítványai mindkét korosztályban nagyarányú győzelmet arattak.
Három győzelem az U11-eseknél
Márciusban a HFC U11-esei számára is megkezdődöttek a kint tornák. Antal Krisztián tanítványai Gyulán játszottak.
Nem sikerült visszavágni a Makónak
A megyei élvonalban szereplő csapatunk Makóra látogatott a hétvégén. A Kistelek elleni remek formát azonban nem sikerült átmenteni a hagymavárosba. 5-1-es vereségbe szaladtunk bele.
HFC U17-U19: Újabb győzelmek
Hazai pályán játszottak újabb mérkőzéseket a III. osztályban szereplő korosztályos csapataink. Az U19-esek hátrányból felállva szereztek három pontot, az U17 pedig könnyedén überelte a Szeged…
Emberhátrányban nyertünk Dabason
A hétvégén a Dabas-Gyón ellen játszott bajnoki mérkőzést NB III-as felnőtt csapatunk. A dabasi kirándulást ez alkalommal sem úsztuk meg kiállítás nélkül, azonban most mégis…