Posted in Híreink

Pontok nélkül indult a női felnőtt futsal szezon

December 10-én játszotta a téli futsal szezon első mérkőzéseit a Hódmezővásárhelyi FC női felnőtt csapata. Az első kör nem feltétlen a tervek szerint alakult, nem…

Tovább
Posted in Híreink

Csak a Székkutassal nem bírtak a lányok

A hétvégén megkezdődött a megyei U17-es leány futsal-bajnokság. A Hódmezővásárhelyi FC lányai a „B” csoport küzdelmeiben érdekeltek, ahol az első fordulóban 6 pontot sikerült összegyűjteni.

Tovább
Posted in Híreink

Így alakul a tavasz az NB III-ban

Március elején, idegenbeli mérkőzésen, a szomszédvárban, Makón kezdheti a tavaszi szezont a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapata.

Tovább
Posted in Híreink

Kis híján dobogón az U15

A Hódmezővásárhelyi FC II. osztályú U15-ös bajnokságban szereplő gárdája jól teljesített az őszi fordulók során. Dezső Ferenc tanítványainak nem sok kellett ahhoz, hogy a dobogón…

Tovább
Posted in Híreink

Középmezőnyben a II. osztályban szereplő U14

Tizenegy meccsen négy győzelemmel a mezőny 8. helyén töltheti a telet a II. osztályban szereplő HFC U14. Dezső Ferenc tanítványai hozták a kötelezőket, ám néhány…

Tovább
Posted in Híreink

A HFC „B”-t sem tudták megszorongatni

A megyei futsal bajnokságban szereplő másik HFC-s csapat sem talált legyőzőre a hétvégén rendezett első fordulóban.

Tovább
Posted in Híreink

Hibátlan futsal hétvége a fiataloknál

Háromból három. Remekül kezdődött az U9-es Futsal bajnokság „A” csoportjában játszó HFC-s csapat számára a teremfoci bajnokság.

Tovább
Posted in Híreink

Kilencből hat a megyei U14-ben

Dobogón töltheti a telet a Hódmezővásárhelyi FC megyei bajnokságban szereplő U14-es csapata. Orovecz Balázsék jól vették az akadályokat az őszi szezon során.

Tovább
Posted in Híreink

Döcögős szezon az U13-ban

Nem alakult tökéletesen az őszi szezon a Hódmezővásárhelyi FC U13-as, I. osztályú bajnokságban szereplő csapatának. Gajda Lajos tanítványa ugyan arattak két szép és nagyarányú győzelmet,…

Tovább
Posted in Híreink

Győzelemmel zárta az évet a megyei U19

Gólzáport hozott a Hódmezővásárhelyi FC megyei U19-es bajnokságban szereplő csapatának utolsó szezonbeli mérkőzése is. A fiatalok 8-3 arányban őrölték fel a Tiszasziget ifistáit.

Tovább