Gólgazdag meccsel kezdett a HFC U17

Augusztus 29-én a Sárrét ellen kezdte meg az MLSZ III. osztályú bajnokságát a Hódmezővásárhelyi FC U17-es csapata. Dezső Ferenc tanítványai nagyarányú győzelmet arattak.

Nyolcszor voltak eredményesek a vásárhelyi korosztályosok a Sárréti Gyöngyhalász elleni bajnoki meccs első félidejében. A fiúk uralták a játékteret és nem túlzás azt állítani,h goy 100%-ban az ő akaratuk érvényesült. A fordulás után ennek fényében kissé visszább is vettek a hazaiak, három újabb gólt ugyan még félgőzzel is szereztek.

A csapat szeptember 5-én a DAFC Szeged ellen folytathatja a szezont, az első fordulóban halasztott meccset pótolják a gárdák.

MLSZ U17 III. osztály, Dél-Keleti csoport, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Sárréti Gyöngyhalász GYSE 11-0 (8-0)

HFC: Nagy R., Pacskó, Nagy A., Babcsán, Kelemen, Tóth I., Balázs,  Becsek, Paku, Bereczki, Pallagi
Cserék: Pap Cs., Kurgyis, Légrádi, Faragó, Tóth L., Szőke, Restás
Edző: Dezső Ferenc

Sárrét: Szekeres S., Szűcs, Kovács, Fűfa, Palota, Szekeres B., Jakucs, Szilágyi, Hajdú, Homoki, Vass
Cserék: Mogyorósi, Szabó, Kiss
Edző: Nyéki Szabolcs

Gólszerző: Becsek (3), Balázs (2), Pacskó, Tóth I., Kelemen, Paku, Pallagi, Kurgyis

Nyilatkozat: „Tudtuk, hogy nem a legerősebb ellenfél érkezik hozzánk, ezért, azt kértem, mindenki a legjobb tudása szerint játsszon, hogy felhasználjuk a mérkőzést, egy későbbi erős ellenfél ellen, hogy minél jobb formába lendüljünk mire az a mérkőzés sorra kerül. Nos, ez a kérésem nem tartott ki a mérkőzés végéig, de azért, nem lehetek, teljesen elégedetlen, mert sok pozitívumot is hozott a mérkőzés, ami az eredményen is látszik.”

Author: Szeri Csaba