Nem kezdtük jól az edzőmeccsek sorát

AZ NB III-ra készülő felnőtt csapatunk számára nem kezdődött túl jól a felkészülési meccsek sora. A Békéscsaba NB II-es alakulata ellen szenvedtünk 8-1-es vereséget szombaton.

Csapatunk július 3-án kezdte meg a felkészült az augusztusban induló bajnokságra. A fiúk napi két edzéssel készülnek az NB III-as rajtra, a programot pedig a héten már edzőmeccsek is színesítették. Ahogy az elmúlt évben, úgy most is egy NB II-es ellenféllel szemben igyekeztünk elsőként bizonyítani. A Mórahalmon rendezett csatán azonban vesztesen hagytuk el a játékteret.

A fáradtan mozgó Vásárhelyen könnyen talált fogást a Csaba. Néhány perc alatt három gólt vágtak, amire csak Kormányos Kolos félidei hajrában szerzett gólja jelentett szépségtapaszt. Fellángolás azonban a fordulás után sem jellemezte a vásárhelyi játékot. A csabaiak sokkal jobbak voltak ezen a napon, újabb öt gólt gurítottak, méretes zakót kiosztva a mieinknek.

A HFC-nél ugyanakkor több próbajátékos is szerepet kapott.

Laczkó Dávid, a Somogy megyei bajnok, Balatonlelle csapatától érkezett, a 25 éves labdarúgó 21 góllal lett házi gólkirály az előző megyei kiírásban.

Pályára lépett a korábban Dabasnál futballozó, 21 éves Nádházi Ákos is. Valamint az előző szezonban Jászberénynél futballozó 28 éves Prasler Thomas is.

A HFC legközelebb július 15-én, a Füzesgyarmat ellen játszik felkészülési mérkőzést.

Felkészülési mérkőzésen

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-8 (1-3)
Mórahalom.
HFC: Bordás – Kormányos, Huszár, Kökény, Pataki, Mezei, Nádházi, Máté, Prasler, Laczkó D., Fábián. Csere: Kovács K., Szarvas, Darida, Orovecz, Szabó M. D., Bartyik N., Végh A. Vezetőedző: Major László.
Békéscsaba: Ribánszki – Kmetykó, Viczián, Mészáros, Szalai, Nagy I., Király P., Zahorán, Birtalan, Ilyés, Gyurján. Csere: Mácsai, Kun. Vezetőedző: Boér Gábor.
Gól: Kormányos ill. Birtalan (3), Nagy I., Gyurján, Kun, Huszár (öngól), Mácsai.

Author: Szeri Csaba