Megtört a jég: Végre győzni tudott NB III-as együttesünk.

A 28. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után egy jobb oldali támadás végén Povázsai gurított középre, ahol Dóra elé került a labda, aki a 16-oson belül középen érkezve kilőtte a jobb alsót. Az 50. percben, egy labdaszerzés után Gréczi vezette kapura a játékszert, majd 20 méterről lőtt a hálóba.

Dabas–Hódmezővásárhelyi FC 0–2 (0-1).

Gólszerzők: Dóra D (28.), Gréczi M. (50.).

NB III. Dél-Keleti csoport 12. forduló.

Dabas,  FC Dabas Wellis Sportpark, 150 néző.

Vezette: Dombi Olivér (Holpár Gergely, Farkas Gergő Zoltán).

Meton-FC Dabas SE:

Berta – Tamás K., Jancsó, Domokos Bence (Pacsirta, 58.), Domokos Bálint, Forrai (Kovács K., 85.), Józsa (Kiss K., 67.), Tarjáni (Marques-Airosa, 58.), Földeák (Molnár B., 58.), Horváth G., Dudás. 

Edző: Fritz Attila.

Hódmezővásárhelyi FC: 

Vaits – Guth, Török K., Dóra D., Zana (Zámbori, 70.) – Povázsai (Sipos G., 74.), Herczeg – Rabecz B. (Czékus Á., 89.), Mahler G. (Simon D., 89.), Gréczi – Tóth P. (Pleszkán, 89.). 

Megbízott vezetőedző: Szűcs Róbert.

Nyilatkozat: Nagyon szervezetten játszottunk a hatalmas lelki teher alatt, hogy megszerezzük az első győzelmünket. Minden játékosomat dicséret illeti, hogy senki sem adta fel, és küzdöttünk az utolsó pillanatig ezért a sikerért.

Vasárnap 13 órától a tabella élén álló Tiszakécskei LC gárdáját fogadja NB III-as csapatunk.

Fotók: Simcsik Julianna.

Author: Fejes Loretta