Sikerült pontot szereznie legutóbbi bajnoki meccsén a Hódmezővásárhelyi FC megyei I. osztályú csapatának. A Csongrádot vertük 3-1-re.
Szombaton a Csongrád elleni bajnoki meccsel folytatódott a megyei élvonal a Hódmezővásárhelyi FC II. számára. A Szegedi VSE ellen már egészen jó játékkal rukkolt elő csapatunk, azonban a pontszerzés akkor még nem jött össze. Ez alkalommal viszont mondhatni minden klappolt. Sikerült helyzeteket kidolgozni és több gólt is szereztünk.
Az első talán a legjobbkor, az első játékrész hajrájában, Mohácsi Ozmin talált be. A fordulás után pedig Győrfi talált gólt, majd Mohácsi duplázott. A végén ugyan szépíteni tudott a Csongrád, de ez alkalommal nem forgott veszélyben a vásárhelyi pontszerzés.
Csongrád megyei I. osztály, 24. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Csongrád TSE 3-1 (1-0)
HFC: Kandó, Gyuris, Kiss, Dér, Bartyik, Bürgés, Mohácsi, Szőke, Győrfi, Rau, Gyüre
Csere: Nagy Abonyi, Balog, Rostás, Pálinkó, Rácz
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István
Gólszerző: Mohácsi (2), Győrfi illetve Kiss
Nyilatkozat: „Már az elmúlt meccsen is jó teljesítményt nyújtottunk a SZVSE ellen. Ott viszont nem volt még szerencsénk, de jól játszottunk. Most viszont tényleg kijött a lépés, mert jó játékkal, sok helyzetet kialakítva sikerült fölényesen győzedelmeskednünk. Úgy érzem, hogy kezdünk a tavalyi önmagunkhoz hasonlítani, bár azért nem akarom elkiabálni, mert a tavaszi szereplésünk az egyelőre várakozáson aluli.”