11 gólt hintett a HFC U19

Nagyarányú győzelmet aratott a HFC megyei bajnokságban szereplő U19-es csapata. Az újabb címvédésre készülő gárda 11-1-re verte az UTC 1913 fiataljait.

Remekül sikerült a bemutatkozása hazai pályán a HFC U19-es, megyei bajnokságban szereplő csapatának. A fiúk kiszakították a gólzsákot és végül 11-1-re verték ellenfelüket.

A gólgyár futószalagját Marjai Imre indította be, aki az első játékrészt keretes szerkezetűvé is tette, a 44. percben is betalált. A két Marjai gól között pedig Smiák Marcell és Gaudi Ádám is beköszönt. 4-0-nál jöhetett hát a fordulás.

A gólok dandárja viszont  mint kiderült a folytatásra maradt. Gaudi két gyors góllal mesterhármasig jutott, ezt követte az UTC részéről egy szépítő gól, 6-1-nél viszont még hátra volt a java.

10 perc alatt ötször volt eredményes a vásárhelyi gépezett, Smiák szerzett újabb három gólt, de Pap Tibor és Rostás Roland is beköszönt – utóbbi játékos gólja volt a mérkőzés utolsó találata.

Csongrád megyei U19-es bajnokság ’A’ csoport, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – UTC 1913 11-1 (4-0)

HFC: Rác Szabó, Bereczki, Rostás, Pap, Smiák, Gaudi, Faragó, Tóth, Friedl, Paku, Marjai
Cserék: Almási, Fehér
Vezetőedző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

UTC: Slobodyan, Sipos, Baráth, Laczkó, Pesti, Földesi, Sarnyai, Török, Nyíri, Szóráth, Duda
Cserék: Gonda, Bánhidi
Edző: Szántó Dániel

Gólszerző: Smiák (4), Gaudi (3), Marjai (2), Pap, Rostás

Nyilatkozat: „Megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű ellenféllel szemben.”

Author: Szeri Csaba