A legfőbb riválist vertük U19-ben

Talán a vártnál is könnyedebb győzelmet arattak a III. osztályban U19-eseink. Az ellenfél a legfőbb riválisnak számító Gyula volt, de magabiztos játékkal a mieink megszerezték a három pontot.

Újabb fontos lépést tettek a bajnoki cím megszerzése érdekében U19-es labdarúgóink. Bacsa Zsolt tanítványai a bajnokbeli legnagyobb riválissal nézhettek farkasszemet.

A felek még az első bajnoki csörtén 3-3-as döntetlent játszottak Gyulán, aztán vásárhelyi győzelem következett 3-1-re hazai pályán. A mostani csörte pedig a vártnál könnyebb HFC-s győzelmet hozott.

Az egész csapat ihletett formában játszott, remek egyéni teljesítmények és kiváló csapatmunka jellemezte a meccset, Bürgés József pedig igazán kitett magáért. A tizennegyedik percben az ő góljával szereztük meg a vezetést, perceken belül pedig neki köszönhetően már kettővel mentünk. A félidő végére Bürgés mesterhármasig jutott, de Dér Ákos is góllal formálta az eredményt.

A hazaiak Kmecz Márk révén a fordulást követően gyorsan szépítettek, Bürgés gólszerző kedve azonban nem illant még el, újabb két góllal növelte az előnyt. Kmecz hajrában elért duplája így csak a gólkülönbség javítására volt jó.

Fontos győzelmet szerzett ezzel a HFC U19. A csapat előnye 7 pont az eggyel kevesebb mérkőzést játszó Gyula előtt.

U19 III. osztály Dél-Kelet, 20. forduló

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 2-6 (0-4)

Gyula: Kajári, Futaki, Kovács I., Szabó, Ficzere, Kovács G., Tokaji, Kondoros, Katona, Szűcs, Gyöngyösi
Cserék: Gábor, Tövisháti, Csongrádi, Kmecz, Martincsek, Kindli, Démusz Vezetőedző: Szabó Attila

HFC: Kandó, Gyüre, Dér, Ambruzs, Bürgés, Mohácsi, Siber, Kovács, Fodor, Jankelic, Pálinkó
Cserék: Nagy, Balog, Jakus, Biró, Pap Vezetőedző: Bacsa Zsolt

Gólszerzők: Kmecz (2) illetve Bürgés (5), Dér

Sárga lapok: Szabó illetve Bürgés, Mohácsi, Jankelic, Biró

Bacsa Zsolt: „Szorosabb mérkőzésre számítottam. Játékosaim a megbeszélteket 100%-ban betartva játszottak. 6 gólt lőni idegenben a legfőbb riválisnak csodálatos teljesítmény. A győzelem az egész csapat érdeme volt, de nem mehetek el szó nélkül Bürgés pazar teljesítménye mellett, aki 5 gólt lőtt a mai rangadón. Gratulálok a szintén fontos győzelmet arató U17-es csapatnak is!„

Author: Szeri Csaba