Újabb magabiztos győzelmet aratott az U19

Hétvégi edzőmeccsén ismét nyerni tudott a HFC U19-es csapata. Bacsa Zsolt fiai ez alkalommal a megyei másodosztályban szereplő Csanytelek csapatát fogadták.

Szinte a 90 perc során végig az ellenőrzése alatt tartotta a játékot U19-es gárdánk. A fiúk jól játszottak, helyzeteket alakítottak ki, 45 perc játék után pedig már három gólt is jegyeztek a mieink.

A fordulás utáni játékrészben ugyan akadt egy 10 perces rövidzárlat, amit az ellenfél igyekezett kihasználni, de a csapatunk ismét hamar játékba rázódott és újabb két gólt sikerült szerezni.

Felkészülési mérkőzésen

HFC U19 – Csanytelek (megye II. felnőtt) 5-2 (3-0)

HFC: Kandó – Jankelic, Pálinkó, Siber, Ambruzs – Fodor, Pap T., Gyüre – Kovács L., Mohácsi, Nagy D. Csere: Törjék, Mike, Dukai, Rau Edző: Bacsa Zsolt

Vásárhelyi gólszerzők: Mohácsi (2), Nagy D., Pap T., Ambruzs

Bacsa Zsolt: „Jól játszott a csapatom. Egész héten jól dolgoztak, sokat edzettek. Talán ez lehetett az oka, hogy a második félidőben volt egy 10 perces rövidzárlatunk, amit az ellenfelünk majdnem kihasznált. Összességégében elégedett vagyok a csapattal, ott tartunk, ahol a bajnokság előtt egy hónappal tartanunk kell.”

A fotó egy korábbi edzőmérkőzésen készült.

Author: Szeri Csaba