Itthon és idegenben is játszanak a csapatok hétvégén

A hűvösebb idő ellenére sem áll meg a futballélet a HFC-nél. Korosztályos csapataink is meccselnek, a lányok sem pihennek, az NB III-as felnőtt csapatunk pedig a Fradi kettőt fogadja.

A hétvégi HFC-s mérkőzések sorát az U17-es lánycsapatunk nyitja. Az egyelőre veretlenül álló gárda a Mórahalmot fogadja pénteken 13 órától. A vendégek első mérkőzésüket játsszák a bajnokságban. Bízunk benne, hogy a pontszerzési sorozatunk továbbtart.

A korosztályos csapataink közül az U14-esek is játszanak pénteken. A gárda Székkutasra utazik, 15 órától meccselnek a helyi erőkkel. Eddig a csapat négyből négy mérkőzést nyert, remélhetőleg itt is kitart a kiváló forma.

Szombaton aztán az U14-esek az országos megmérettetésben is érdekeltek lesznek. Ahogy az U15-ösök úgy ők is a Méhkerékkel játszanak bajnoki meccset. A két csapat hétközben sem pihent, akkor a Mórahalom volt az ellenfél. A fiatalabbak 10 órától, az idősebbek 12 órától játszanak majd.

A megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapatunk ugyan szabadnapos lesz a hétvégén. Viszont a megyei U19-esekre ez nem igaz. Ők délután 2 órától a deszki fiatalokat fogadják a stadionban. Bacsa Zsolt tanítványai hat forduló alatt hatszor tudtak győzni az idei kiírásban.

Az U17-es lánycsapat számára pedig mondhatjuk, hogy zsúfolt lesz a hétvége. A pénteki meccset követően szombaton is játszhatnak, akkor a Békéscsabát fogadják a 16 órakor kezdődő találkozón.

Szombaton az OTP Bozsik Kiemelt Torna 3. fordulóját is megrendezik. Az U11-es és U13-as csapataink Bajára utaznak.

Vasárnap a stadionban két mérkőzésre lehet számítani. Egy részt délelőtt a megyei U16-osok játszanak a Röszkével. A cél egyértelműen a veretlenség megtartása lesz.

Míg 15 órától az NB III Közép csoportjának újabb fordulójában a Ferencváros II. érkezik Hódmezővásárhelyre. A felnőtt alakulatnak nem lesz egyszerű dolga, egy veretlen csapat ellen bizonyíthatnak Máté Péterék.

Vasárnap utazó csapataink is lesznek. Az országos U17-es és U19-es bajnokság soron következő fordulójában csapataink Szegedre látogatnak a DAFC-os fiatalokkal játszanak. Az U17-es csapat számára izgalmas lehet a találkozó. Egy jó meccsel akár meg is előzhetnénk a tabellán az aktuális ellenfelet. Míg az U19-es bajnokságban a két csapat között 7 pontos a különbség a HFC javára. Bízunk benne, hogy Bacsa Zsolt tanítványai három ponttal térnek haza a szomszédvárból.

Valamint a megyei II. osztályban szereplő női felnőtt csapatunk is pályára lép. A csajok a Baktó ellen meccselhetnek. A gárda csütörtökön is játszott, akkor az Újszentiván otthonába látogattak Mucsi Dénes tanítványai. Sajnos a győzelem akkor nem jött össze, 4-0-ra kikaptunk.

0318_01

Íme a hétvégi HFC-s menetrend:

2016. október 07 (péntek)

13.00 HFC Megyei LEÁNY U17 – Mórahalom TSE LEÁNY U17
15.00 Székkutas TC Megyei U14 – HFC Megyei U14

2016. október 08 (szombat)

10.00 OTP Bozsik Kiemelt Torna U-11/U-13 – Baja
10.00 HFC U14 – MÉHKERÉKI SE U14
12.00 HFC U15 – MÉHKERÉKI SE U15
14.00 HFC II. Megyei I. U19 – Deszk SC U19 Megyei I.U19
16.00 HFC Megyei Leány U17 – Békéscsabai NLSC Leány U17

A megyei I. osztályban szereplő HFC II. szabadnapos lesz.

2016. október 09(vasárnap)

09.00 DAFC Szeged U17 – HFC U17
11.00 DAFC Szeged U19 – HFC U19
11.00 Baktó SC – HFC Megyei Női Felnőtt II. osztály
10.00 HFC Megyei U16 – Röszke SK U16
15.00 HFC NB III. – Ferencvárosi TC II.

Author: Szeri Csaba