Hétközben rúgtak 17-et az U14-esek

Az országos másodosztályú bajnokságban szereplő U14-es és U15-ös csapataink kedden Mórahalomra látogattak. A hétközi meccsen a fiatalabbak kiütéses győzelmet arattak, az idősebbek pedig döntetlent játszottak.

0825_hirek

A keddi játéknapon a 4. fordulóban elmaradt mérkőzést pótolták a felek. Az U14-eseink számára pedig ezen a találkozón összejött az első bajnoki győzelem. Dezső Ferenc tanítványai ráadásul nem is aprózták el a dolgot, végül 17 gólt vágtak a rövidebb cserepaddal rendelkező Mórahalom számára.

A gólgyártást Szombathelyi Brúnó kezdte meg, aki négy perc játékot követően talált be először, viszont a meccsen még négyszer megismételte a kunsztot. A 18. perc után viszont nagyüzemben indult meg a gólgyártás. Azt ezt követő 25 percben kilencig jutottak a fiatalok.

A fordulás után stílusosan ismét Szombathelyi kezdte meg a gólgyártást, a végén pedig Légrádi András is mesterötösig jutott. Sima és szép győzelem volt a mórahalmi túra eredménye.

U-14 II. osztály Dél-Kelet, 4. forduló

MórahalomVSE – Hódmezővásárhelyi FC 0-17 (0-9)

Mórahalom: Szabó R., Sebestyén, Szabó M., Márton, Márki, Bubori, Dobó, Volford, Turu, Makra, Jójárt
Csere: Balog Kit manager: Gonda László

HFC: Pallagi, Paku, Németh, Csuka, Borbás, Nagy, Tóth, Virág, Dombi, Szombathelyi, Légrádi
Csere: Gulyás, Polyák, Ciortea, Székely, Balog Vezetőedző: Dezső Ferenc

Gólszerzők: Szombathelyi (5), Légrádi (5), Virág (4), Paku, Tóth, Szabó R. (ög)

Az U15-ösök számára azonban nem volt gyaloggalopp a Mórahalom elleni találkozó.

A vezetést a Mórahalom szerezte meg az első félidő derekán, ám Teleki-Horváth Ádám góljára néhány perccel később volt válasza Bodó Ferencnek.

Bodó aztán a fordulás után rögvest a Vásárhely felé billentette a mérlegnyelvét. Ez alkalommal viszont Teleki-Horváth volt az, aki válaszolni tudott. Ismét egál volt a két csapat között. A végén ugyan akadtak helyzetek, de újabb gól nem született. Így a HFC U15-ös csapata szezonbeli első döntetlenjét érte el. A csapat jelenleg a tabella 4. helyén áll.

U-15 II. osztály, Dél-Kelet, 4. forduló

Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC 2-2 (1-1)

Mórahalom: Guczi, Harangozó, Dobó, Nagy, Négyökrű, Teleki-Horváth, Trója, Czékus, Szalai, Csiszár, Ábrahám-Tandari
Csere: Hornyik, Bertha, Tóth Vezetőedző: Gonda László

HFC: Tóth, Balázs, Bereczki, Pacskó, Nagy, Kelemen, Trepák, Bihari, Babcsán, Bodó, Török
Csere: Nagy, Földesi, Budai, Varga Vezetőedző: Dezső Ferenc

Gólszerzők: Teleki-Horváth (2) illetve Bodó (2)

Author: Szeri Csaba