Győzelem a rangadón

A hétvégi fordulóban a HFC felnőtt női csapat,valamint az U17-es leány csapat is győzelemmel zárt.Előbbi hazai pályán a Pusztaföldvár ellen,míg utóbbi idegenben a Kiskundorozsma vendégeként aratott győzelmet.
A HFC U17-es leány csapata az utolsó előtti fordulóban a közvetlen rivális Kiskundorozsma ellen lépett pályára idegenben. A mérkőzés során a csapat szervezett védekezésének köszönhetően nem forgott veszélyben Tóth Zsuzsa kapuja, de támadásban akadozott a vásárhelyi gépezet. A második félidőben Kiss-Molnár Nikoletta egyéni villanásainak köszönhetően kétszer is betalált a hazaiak kapujába, így értékes győzelemmel tértek haza a lányok.

Csongrád megye, Női U17 21. forduló
Kiskundorozsma
Kiskundorozsmai ESK – HFC 0:2 (0:0)
HFC: Tóth Zsuzsa, Fehér Ágnes, Gábor Mónika, Hódossy Virág, Kispál Kitti, Kiss-Molnár Nikoletta, Orovecz Éva, Szalai Gréta, Telek Vanda
Játszott még: Badi Katalin
Edző: Mucsi Dénes
HFC gólszerző: Kiss-Molnár Nikoletta 2

Mucsi Dénes: „Az utolsó előtti fordulóban egy nagyon hajtós, küzdős mérkőzésen sikerült legyőznünk a közvetlen riválisunkat. Sajnos támadásban a csapatjátékunk akadozott, de a csapatban volt egy-egy jó egyéni teljesítmény, ami kellett a győzelmünkhöz.”

0524_01_hirek
A Csongrád megyei női felnőtt csökkentett pályaméretű bajnokság 21. fordulójában a HFC női felnőtt csapata a két ponttal lemaradó Pusztaföldvár együttesét fogadta. A mérkőzésen végig nagyon kiélezett küzdelem folyt a pályán. Jesenszki Dóra révén ugyan kétszer is vezetéshez jutottak a vásárhelyi lányok, de a vendégek mindkétszer egyenlíteni tudtak. A második játékrészben több hazai helyzet is kimaradt, de a mérkőzés vége előtt tíz perccel Szabados Adrienn góljának köszönhetően sikerült megszerezni a vezetést, amire a vendégek már nem tudtak válaszolni.

Csongrád megye, Női Felnőtt Csökkentett Nagypálya 21. forduló
Hódmezővásárhely, Városi Stadion
HFC – Pusztaföldvári LK 3:2 (1:1)
HFC: Tóth Zsuzsa, Fehér Ágnes, Kovács Dóra, Kispál Kitti, Réczi Éva, Szabados Adrienn, Kiss-Molnár Nikoletta, Telek Vanda, Szalai Gréta, Jesenszki Dóra
Játszott még: Badi Katalin, Hódossy Virág
Edző: Mucsi Dénes
HFC gólszerzők: Jesenszki Dóra 2, Szabados Adrienn

Mucsi Dénes: „A mérkőzés legvégéig kiélezett küzdelem folyt a pályán. Kétszer is sikerült vezetést szereznünk, de az ellenfél mindkétszer tudott egyenlíteni. Viszont ezek után sem törtek össze lelkileg a lányok és a mérkőzés vége előtt több kihagyott helyzet után sikerült berúgnunk a győztes gólt. Gratulálok az egész CSAPATNAK!”

Author: Szeri Csaba