Kevés hiányzott a pontszerzéshez

Rossz körülmények között, de jó játékot hozott a HFC – Kozármisleny találkozó. A hazaiak többször is nagyon közel álltak a gólszerzéshez, de amilyen a futball nem a jobb játékot és több helyzetet mutató csapat szerezte meg a három pontot.
0530_02_hirek

Szürke felhők gyülekeztek a kezdés előtti percekben a Városi Stadion fölött, lógott az eső lába, majd csak hamar földet is ért, a mérkőzést szinte végig esőben kellett lejátszania a feleknek. Az elmúlt hetekben a hasonló időjárás mintha kedvezett volna a HFC-nek, a csapat pedig most is jó játékkal rukkolt elő.A Kozármisleny számára voltaképpen már tét nélküli volt a találkozó, a gárda már biztos bajnoki első, a HFC-nek azonban továbbra is fontosak a pontok. Szilágyi Norberték ennek szellemében játszottak, helyzeteket alakítottak ki, támadásokat építettek. A hazaiak nyolcasa már a kezdés utáni percekben veszélyeztetett, de volt, hogy Tóth Józseffel igyekezett összejátszani.A támadó szekció pörgött, a védekezésben viszont akadtak botlások, a vendégek a jobb szélen tudtak elhúzni és nagyon közel jártak a gólhoz, Beke lövése Tóth Imréről vágódott szögletre a 11. percben. Néhány minutummal később azonban már nem voltak ilyen szerencsések a hazaiak, Beke Péter betalált. (0-1)A vásárhelyiek viszont nem adták fel, tovább nyomtak és többször ígéretes helyzeteket sikerült kialakítaniuk, ám a gólszerzés elmaradt. Szilágyi jó helyről elvégzett szabadrúgása a sorfalról pattant le, Tóth Attila pedig a kapu jobb felső sarkát célozta meg, de a labda kívül kifelé csavarodott.

A fordulás után is inkább a HFC játszott gólra törőbben. Az erőfeszítések azonban nem érettek góllá, olykor pedig a vendégkontrát is kordában kellett tartani.A második játékrészben a hazaiaknak két igazán komoly helyzete volt. A félidő derekán Molnár Péter, a vendégek kapusa már vert helyzetben volt, Szabó Dávid, a hazaiak legtöbb gólt szerző játékosa viszont célt tévesztett, lövése a kapu mellett zúgott el. A hajrában pedig Szilágyi Norbert járt még közelebb a gólszerzéshez, távolról megeresztett lövése hatalmasat csattant a kapufán, ahonnét aztán kifelé vágódott.Nem született újabb gól a mérkőzésen, így a meccset a bajnokcsapat nyerte.
A HFC továbbra is a tabella 15. helyén áll, minek utána a sereghajtó Szekszárd kikapott Pakson, így 5 pontos a Vásárhely előnye, a Bölcske 2 ponttal van Major László tanítványai mögött – igaz a heti SZEOL elleni meccse elmaradt a csapatnak. A Békéscsaba 3 ponttal előzi meg a HFC-t.
Tóth Attiláék legközelebb május 22-én, vasárnap 18 órától a Dabas csapatát fogadják.

Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 31. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Kozármisleny 0-1 (0-1)
HFC: Bordás, Tóth J., Tóth I., Kökény, Mezei, Slobodan M., Szilágyi, Denis L., Tóth A., Szabó D., Slobodan D.
Csere: Mihálffy, Bartyik N., Galló, Kovács, Nagy, Marton, Hauk
Vezetőedző: Major László
Kozármisleny: Molnár, Kiss, Fellai, Lantos, Kocsis, Kovács, Nagy E., Zsebe, Kirchner, Beke, Nagy M.
Csere: Ihrig-Farkas, Fenyvesi, Sinan, Helesfay, Puskás, Labát
Vezetőedző: Németh Zsolt

Major László: „Becsülettel küzdöttek a fiúk, egyértelműen döntetlent érdemeltek volna. Egy nagyon pici szerencse kellett volna, akkor talán még a győzelem is benne lehetett volna a mérkőzésben. Masszívan játszottunk, kevés ziccert alakítottak ki ellenünk. Ha a maradék mérkőzéseken így tudunk játszani, akkor minden további nélkül meglesz a bent maradás.”

Forrás:promenad.hu

Author: Szeri Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.